Hordozóanyagok

A jogszabály a „hordozók” kifejezést használja, és így határozza meg őket: „olyan, saját technológiai hatás nélküli anyagok, amelyeket az élelmiszer-adalékanyagok vagy -aromák, élelmiszerenzimek, tápanyagok és/vagy élelmiszerhez táplálkozási vagy élettani célból hozzáadott egyéb anyagok oldására, hígítására, diszpergálására vagy másféle fizikai módosítására használnak, hogy megkönnyítsék azok kezelését, alkalmazását vagy felhasználását anélkül, hogy funkcióját megváltoztatnák” (1333/2008/EK rendelet I. melléklet).

Egyszerűbben: a hordozó a „csomagolás” egy másik anyag körül. Egy színezéket vagy vitamint grammnyi mennyiségben kell egyenletesen elosztani tonnányi termékben – ezt sokkal könnyebb megtenni, ha előbb feloldják vagy felhígítják valamiben.

Hol vannak szabályozva?

A hordozók többsége nem közvetlenül az élelmiszerhez kerül, ezért szabályaik nagy része nem a II., hanem a III. mellékletben, „a hordozók élelmiszer-adalékokban” részben van. Néhány példa onnan:

• Az E 1520 (propán-1,2-diol (propilénglikol)) színezékek, emulgeálószerek és antioxidánsok hordozója lehet, de a kész élelmiszerbe átjutó mennyisége legfeljebb 1000 mg/kg.
• Az E 422 (glicerin) minden élelmiszer-adalékanyaghoz quantum satis használható hordozóként – emellett nedvesítőszer is.
• A E 1505 (trietil-citrát) és a E 1518 (gliceril-triacetát (triacetin)) szintén ezen a listán szerepel.

Van, amikor a hordozó az élelmiszerben is megjelenik. Az E 641 (L-leucin) az (EU) 2015/649 rendelet óta tabletta alakú asztali édesítőszerekben engedélyezett, kifejezetten hordozóként, legfeljebb 50 000 mg/kg mennyiségben. A E 459 (béta-ciklodextrin) például ízesített italokban és étrend-kiegészítő tablettákban fordul elő.

Miért nem látni őket a címkén?

A „hordozó” nem szerepel az 1169/2011/EU rendelet VII. melléklet C. részének csoportnevei között, vagyis nincs olyan címkeszöveg, hogy „hordozóanyag: …”. Az átvitt adalékanyagot, amely a késztermékben már nem tölt be technológiai funkciót, a 20. cikk szerint nem kell felsorolni. Ha viszont az anyagnak a késztermékben saját funkciója van – a glicerin például nedvesen tartja a süteménytölteléket –, akkor a fő funkciójának megfelelő csoportnévvel jelölik.