Ugrás a tartalomra
szám

Mi az élelmiszer-adalékanyag?

Nem minden E-szám vegyszer, és nem minden hozzáadott anyag adalékanyag. Az uniós jog pontosan megmondja, mi tartozik ebbe a körbe, és mit kell egy anyagnak teljesítenie, hogy felkerüljön a listára.

Frissítve:

A jogi meghatározás

Az Európai Unióban, így Magyarországon is, az élelmiszer-adalékanyagokra az 1333/2008/EK rendelet vonatkozik. A rendelet 3. cikke szerint adalékanyag az az anyag, amelyet önmagában általában nem fogyasztanak élelmiszerként, és nem is az élelmiszer jellemző összetevője, viszont technológiai célból szándékosan adják hozzá az élelmiszerhez a gyártás, feldolgozás, kezelés, csomagolás, szállítás vagy tárolás során, és így maga vagy a származékai az élelmiszer részévé válnak. Az, hogy az anyagnak van-e tápértéke, a besorolás szempontjából mindegy.

A meghatározásban négy dolog számít:

  • nem önálló élelmiszer: citromsavat vagy pektint senki nem eszik kanállal;
  • nem jellemző összetevő: a liszt a kenyérben összetevő, nem adalék;
  • szándékos hozzáadás technológiai célból: tartósítás, színezés, állagjavítás, habzásgátlás és így tovább;
  • a késztermékben marad: az anyag vagy a belőle keletkező vegyület ott van abban, amit megeszünk.

Egy példa: a dobozos gyümölcslében az E 300 (aszkorbinsav) adalékanyag, ha az a dolga, hogy megakadályozza a barnulást. Ha viszont a gyártó C-vitaminnal dúsít, ugyanaz az anyag tápanyagként kerül a termékbe. A rendelet 2. cikke kifejezetten kiveszi a hatálya alól a tápanyagként hozzáadott anyagokat, kivéve, ha adalékanyagként használják őket.

Mi nem számít adalékanyagnak?

A 3. cikk felsorolja, mi nem tartozik ide akkor sem, ha első ránézésre adaléknak tűnik:

  • a mono-, di- és oligoszacharidok (cukrok), valamint az ezeket édesítésre tartalmazó élelmiszerek;
  • a szárított vagy koncentrált élelmiszerek, amelyeknek a színező hatás mellett ízük, aromájuk vagy tápértékük is van;
  • a burkoló- és bevonóanyagok, amelyeket nem szánnak az élelmiszerrel együtt elfogyasztani;
  • a rágógumi-alapok;
  • a fehér vagy sárga dextrin, a pörkölt, dextrinált, savval vagy lúggal kezelt, színtelenített, fizikailag vagy amilolitikus enzimekkel módosított keményítő;
  • az ammónium-klorid;
  • a vérplazma, az étkezési zselatin, a fehérje-hidrolizátumok és sóik, a tejfehérje és a glutén;
  • a technológiai funkció nélküli aminosavak és sóik (a glutaminsav, a glicin, a cisztein és a cisztin kivételével);
  • a kazein és a kazeinátok;
  • az inulin.

A 2. cikk ezen felül további anyagcsoportokat zár ki: a technológiai segédanyagokat, a növényvédelemre használt anyagokat, a tápanyagként hozzáadott anyagokat, az ivóvízkezelő anyagokat, az aromákat és az élelmiszerenzimeket. Az aromákat és az enzimeket külön rendeletek szabályozzák.

A technológiai segédanyag a gyártás közben dolgozik, de a késztermékben nincs technológiai hatása, legfeljebb nem szándékos, egészségügyi kockázatot nem jelentő maradványa marad. Ezért a 1169/2011/EU rendelet 20. cikke szerint az összetevők között sem kell feltüntetni. Ugyanez igaz arra az adalékanyagra, amely csak egy összetevővel került a termékbe, és a késztermékben már nincs szerepe (az úgynevezett átviteli elv). Az allergén eredetű anyagokat azonban ilyenkor is jelölni kell.

Miért van ennyi adalékanyag?

Az EFSA, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság összefoglalója szerint az unióban több mint 300 anyag engedélyezett adalékanyagként. Az adatbázisunk az al-tételekkel együtt (például a kétféle annatto, E 160b(i) és E 160b(ii)) ennél valamivel több bejegyzést tartalmaz.

A nagy szám oka a sokféle feladat. A rendelet I. melléklete ma 27 funkcionális csoportot sorol fel az édesítőszerektől a kontraszterősítőkig. Néhány példa a hétköznapokból:

Egy anyagnak lehet több funkciója is. Az E 330 (citromsav) egyszerre étkezési sav, savanyúságot szabályozó anyag, antioxidáns és kelátképző. A címkén a gyártónak azt a funkciót kell feltüntetnie, amely az adott termékben a fő szerepe.

Az E-szám-rendszer

Az E-számot az uniós lista minden engedélyezett adalékanyaghoz hozzárendeli: a rendelet 10. cikke szerint a listán az anyag neve és E-száma, azok az élelmiszerek, amelyekhez hozzáadható, és a felhasználási feltételek szerepelnek. A NÉBIH tájékoztatója szerint a kódrendszert az Európai Közösség dolgozta ki. A közkeletű magyarázat az E betűt Európára vezeti vissza.

A számok százasonként nagyjából funkció szerint csoportosulnak, de ez megszokás, nem jogi szabály:

Tartomány Jellemző csoport Példa
E 100–199 színezékek E 162 (céklavörös)
E 200–299 tartósítószerek, egyes savak E 211 (nátrium-benzoát)
E 300–399 antioxidánsok, savanyúságot szabályozó anyagok E 300 (aszkorbinsav)
E 400–499 sűrítő-, zselésítő-, emulgeálószerek, stabilizátorok E 440 (pektinek)
E 500–599 savanyúságot szabályozó és csomósodást gátló anyagok E 500 (nátrium-karbonátok)
E 600–699 ízfokozók E 621 (mononátrium-glutamát)
E 900–999 fényezőanyagok, gázok, édesítőszerek E 951 (aszpartám)
E 1000 fölött enzimek, polimerek, módosított keményítők, hordozók E 1442 (hidroxipropil-dikeményítő-foszfát)

Kivétel bőven akad: az E 170 (kalcium-karbonát) a színezékek között szerepel, de stabilizátor és csomósodásgátló is.

Név vagy szám a címkén?

A 1169/2011/EU rendelet VII. melléklete szerint az adalékanyagot a funkcionális csoport nevével kell jelölni, utána a saját nevével vagy az E-számával. Mindkét forma szabályos:

  • „tartósítószer: kálium-szorbát”
  • „tartósítószer: E 202”

Hogy a gyártó melyiket választja, rajta múlik. Az anyag ugyanaz, a szám csak egyértelmű azonosító, amely minden uniós nyelven ugyanazt jelenti.

Milyen feltételekkel kerülhet fel egy anyag a listára?

A rendelet 6. cikke három alapfeltételt szab. Az anyag a javasolt mennyiségben a tudományos bizonyítékok alapján nem jelenthet kockázatot a fogyasztó egészségére; legyen rá ésszerű technológiai igény, amelyet más módon nem lehet kielégíteni; és a használata nem vezetheti félre a fogyasztót. Ezen felül előnnyel kell járnia: megőrzi a tápértéket, javítja az eltarthatóságot vagy az érzékszervi tulajdonságokat, vagy segíti a gyártást, de nem takarhatja el a rossz nyersanyagot vagy a nem higiénikus gyártást.

Az édesítőszerekre és a színezékekre szigorúbb külön feltételek vonatkoznak (7. és 8. cikk). Édesítőszer például akkor engedélyezhető, ha energiacsökkentett vagy hozzáadott cukor nélküli termékben helyettesíti a cukrot, vagy ha különleges táplálkozási célú élelmiszerhez kell.

Néhány további szabály, amely a polcon is látszik:

  • felhasználási szint: a 11. cikk szerint a lehető legalacsonyabb, a kívánt hatáshoz szükséges szint. Ahol nincs számszerű határ, ott a „quantum satis” elv érvényes: csak annyi, amennyi a hatáshoz feltétlenül kell;
  • feldolgozatlan élelmiszer: adalékanyag csak akkor kerülhet bele, ha a lista kifejezetten megengedi (15. cikk). Ezért lehet a friss citrom héja viaszolt, a friss húson viszont színezéket csak az állat-egészségügyi bélyegzéshez szabad használni;
  • csecsemő- és kisgyermek-élelmiszer: itt is csak a kifejezetten engedélyezett adalékok használhatók (16. cikk);
  • új gyártási mód: ha egy már engedélyezett anyag előállítása, alapanyaga vagy részecskemérete jelentősen megváltozik (például nanotechnológia miatt), az új adalékanyagnak számít, és újra engedélyeztetni kell (12. cikk).

Az engedély nem végleges. A 2009 előtt engedélyezett adalékanyagokat az EFSA a rendelet 32. cikke alapján újraértékeli, és ha új adat merül fel, bármelyik anyagot újra megvizsgálhatja. Ennek a munkának a következménye például, hogy az E 171 (titán-dioxid) 2022 óta nem használható élelmiszerekben.

Források